fbpx

5 tipp arra, hogyan válasszunk festményt az otthonunkba?

Az egyik leggyakrabban feltett kérdés, amellyel a lakberendezők találkoznak, az az, hogy az otthon tulajdonosok mégis, hogyan válasszák ki a megfelelő festményt a kiszemelt helyiségbe, enteriőrbe. Van egy-két alapvető szabály, amelyet érdemes szem előtt tartani, ha az ember műalkotás vásárlására adná a fejét. Egy-egy festmény fantasztikusan be tudja mutatni a házigazda személyiségét, meghatározhatja otthona hangulatát. A legjobb benne, hogy egy festmény nem puszta dekoráció, hanem befektetés, amelyet akkor is magával vihet, ha elköltözik, sőt, az idő múlásával általában ezek egyre többet érnek. Mi több, a befeketetéshez nem kell hitelt felvenni, mint egy lakáshoz, és annyit költhet rá, amennyit éppen erre szán. Hiszen a kínálat széles.

A nappali az egyik legideálisabb helyiség

Lakberendezők egyöntetű véleménye szerint az üres falakat még a leggyönyörűbb bútorokkal sem ellensúlyozhatjuk, azok minden esetben a befejezetlenség érzését keltik. De hogyan fogjunk neki a változtatásnak? És milyen elveket követ egy sikeres lakberendező, amikor kifejezetten műtárgyat kell elhelyeznie? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre kerestük a választ, egy csokorba szedtük azokat a vezérelveket, amelyek mentén Önnek is érdemes elindulnia. A siker garantált, csak válassza ki az adott alkotást és tegyen egy alapos szemlét otthonában!

A galériák fehér fala nem megfelelő referencia otthonunk tekintetében, hiszen steril környezetnek tekinthető egy berendezett enteriőrhöz képest. Ha otthonának falát galériaként szeretné használni, gondosan válogassa össze a kifüggeszteni kívánt tárgyakat, legyen szó több képről egy falon vagy egy nagyméretű alkotásról. Amikor pedig először lát egy festményt galériában, amit örömmel hazavinne, gondolja át, otthonának falán ugyanolyan hatást érne el vele, mint a fehér környezetben?

De nézzük is végig, mit, hova érdemes tenni?

Konyha

Műalkotás tekintetében egyikünknek sem éppen a konyha ugrik be először, pedig otthonunk főzőhelyiségére gyakran hivatkoznak úgy, mint a ház szíve, s talán a legtöbb otthonban a leggyakrabban használatban lévő helyiségről van szó. Nem kérdés tehát, hogy a művészetnek is lehet helye itt: a munkapult feletti szabad területek, vagy esetleg üres falak a tálaló mellett tökéletes otthont adhatnak egy-egy remek darabnak. Válasszon kisebb műalkotást, amely nem fárasztja, hanem kiegészíti a teret. Tematikáját tekintve érdemes inkább vidám, szociálisabb darabokat választani, amelyek könnyebbé teszik a reggeli készülődést!

Hálószoba

A hálószoba visszavonulás, pihenés helye és az oda szánt műnek is tükröznie kell. Egy festmény a hálószobában közvetlenül az ágy fölött vagy az ággyal szemben mutat a legjobban. Válasszon nagyobb méretű darabokat és helyezze el azokat szemmagasságban. Keressen nyugtató színekkel vagy tónusokkal rendelkező absztrakt darabokat. Ha fényképek, tájképek tetszenek jobban, válasszon olyan alkotásokat, amelyek színe nem túlságosan élénk. Keret tekintetében a minimál stílust érdemes követni, hiszen ha egy kiemelt képet helyezünk el a hálónba, akkor öszpontosítsunk magára a képre, de pedig annak “tartójára”.

Dolgozószoba

Mindegy, hogy otthonról, vagy egy irodában dolgozik, a művészet nagyszerű módja annak, hogy személyre szabja a teret és folyamatosan inspirálódjon, megújuljon  a munkájában is. Szakértők szerint az, hogy hogyan érezzük magunkat az adott helyiségben, azt az első harminc másodperc dönti el, így egy jól megválasztott darab akár vízválasztó is lehet, főleg, ha fontos üzletfeleket vár az irodájába. Válasszon cége, és az Ön által képviselt szellemiséget híven tükröző darabot. Elrendezheti a képeket akár egy lebegő polcon is, s így nincs szükség szögekre, ha szeretné, hetente változtathatja a kitett festményeket. Arról, hogy hogyan válasszon képet az irodájába, részletesebben egy másik bejegyzésünkben olvashat.

Fürdőszoba

A konyhához hasonlóan a fürdőszoba sem egy olyan tipikus hely a műalkotásoknak. Ha festménnyel szeretné feldobni ezt a helyiséget, akkor itt is  funkcióval érdemes összhangba hozni a festmény tematikáját. Ha ez egy földszinti úgynevezett púderszoba, vagy kisfürdő, lehet egy kisebb vibráló, vidám képpel dolgozni, ha a felső szinten elhelyezkedő fő fürdőszobáról beszélünk, inkább a nyugodtabb, kiegyensúlyozottságot sugalló darabot. Az ilyen fürdőkben nagyon jól mutatnak a páros festmények: lehet két egyforma absztrakt kép más irányból, vagy két különböző darab ugyanazzal a témával. Helyezze el őket vagy a WC kagyló, vagy törülközőtartó fölé, esetleg a fürdőkád feletti falra.

Nappali

Festménydekoráció esetében a legizgalmasabb és persze a legkényesebb terület a nappali. Nagynak érezheti a nyomást e tekintetben, hiszen ezt a szobát látja a legtöbb vendég, s talán Ön is itt tölti a legtöbb időt a családjával. Válasszon olyan darabot, amely beindítja a társalgást, és kiemeli a szoba hangulatát. Feltehet egy nagyobb darabot, ami önmagában jól mutat a falon. Néha ki kell lépnie saját komfortzónájából, és merészebb darabokkal próbálkoznia: válasszon egy különleges színt használó, vagy akár 3D alkotást!

Mi a helyzet, ha megvan a kép, de nem tudja, hova tegye?

Ha megtalálta a kiszemelt képet, át kell gondolnia, hogy a festmény mennyire illeszkedik az enteriőrjébe. Ez nem könnyű feladat, hiszen figyelembe kell vennünk a már uralkodó stílust és a tér sajátos adottságait. Ha megtetszett egy alkotás, ézzen utána a művész többi alkotásának is! Nagy eséllyel talál még olyat, ami megragadja figyelmét, nem utolsó sorban pedig megkönnyíti a saját dolgát otthonának berendezése során. És arról sem feledkezzünk meg, hogy mekkora élmény felfedezni egy-egy művész alkotói tevékenységét.

Scroll Up